Társaskörök és klubélet

Egy nagy család

A XIX. századi magyar városokban a „kör” a közösségi élet alapegysége volt. A kaszinó ennek a formának a legrangosabb változata: tagdíjas, zárt körű, saját helyiséggel rendelkező egyesület. Körülötte azonban rokon intézmények egész sora működött, és a határok nem is voltak mindig élesek; sok kör kaszinónak hívta magát, sok kaszinó működött valójában szerény olvasóegyletként.

A típusok

• Úri kaszinó: a helyi elit (birtokosok, magas rangú tisztviselők, értelmiség) köre. A vidéki városok „első” egyesülete, jellemzően a legszebb helyiségekkel.
• Polgári kör: a kereskedő-, iparos- és hivatalnokpolgárság egyesülete; sok városban a második kaszinó szerepét töltötte be.
• Olvasókör, olvasóegylet: a legszerényebb és legelterjedtebb forma: néhány járatott lap, kis könyvtár, közös olvasás. Falvakban is ezrével működtek.
• Felekezeti és hivatásrendi körök: katolikus kör, református kör, iparoskör, gazdakör, tanítói kör, mind a maga közönségének kaszinója.
• Tiszti és üzemi kaszinók: a hadsereg tisztikara, illetve a nagyvállalatok tisztviselői számára fenntartott körök, mint a salgótarjáni acélgyári kaszinó.

A rendszer lényege éppen a párhuzamosság volt: egy közepes magyar városban a századfordulón egyszerre működött úri kaszinó, polgári kör, katolikus kör és több olvasóegylet, ki-ki a maga társadalmi emeletén. A budapesti változatról a dualizmus kori kaszinóvilágról szóló írás ad képet.

Mi volt közös bennük?

Bármilyen néven futottak, a körök építőkövei ugyanazok voltak. Tagság: a belépésről a közösség döntött, a golyózástól az egyszerű kézfeltartásig. Tagdíj: ebből állt össze a lapelőfizetések, a könyvbeszerzés és a helyiségbérlet költsége. Közös tér: olvasószoba, társalgó, jobb helyeken étterem, biliárd, kártyaszoba. És egy íratlan szabályrend arról, hogyan illik viselkedni, vitázni, veszíteni és nyerni.

Mire volt jó mindez?

A körök a modern nyilvánosság előszobái voltak. Itt jutott el a sajtó a városi olvasóhoz akkor, amikor az egyéni lapelőfizetés még luxusnak számított; itt alakultak a helyi kezdeményezések a színjátszó társulattól a jótékonysági alapokig; és itt kötődtek azok az ismeretségek, amelyeken a helyi gazdaság és politika hétköznapjai múltak. A kör egyszerre volt könyvtár, hírforrás, tárgyalóterem és színpad, a tagjának pedig második otthona.

A klubélet határai

Ez a világ ugyanakkor kirekesztő is volt. A nők a legtöbb körből kimaradtak (belépésük bálokra, hangversenyekre és kijelölt „hölgynapokra” korlátozódott), és maguk a körök is gondosan elhatárolódtak egymástól: az úri kaszinó tagja nem járt a polgári körbe, és fordítva. A társasköri hálózat így a társadalmi rétegződés pontos lenyomata lett, minden előnyével és merevségével együtt.

Mi maradt belőlük?

Az egyesületi kaszinóvilágot 1945 után felszámolták, a társas szerveződés igénye azonban nem tűnt el: a művelődési házak, nyugdíjasklubok, olvasókörök és polgári körök máig ennek a hagyománynak a többnyire öntudatlan örökösei. Az egykori körök épületeiről az Épületek és helyszínek rovatban írunk.