Kaszinóvilág a dualizmus kori Budapesten

Egyesületi robbanás

A kiegyezés után a fővárosi egyesületi élet addig nem látott ütemben nőtt: a dualizmus évtizedei alatt a budapesti egyesületek száma megtízszereződött, össztaglétszámuk pedig a korszak végére a félmilliót közelítette. Ebben a sűrű szövetben a kaszinók különleges helyet foglaltak el: nem szakmai vagy jótékonysági célra szerveződtek, hanem magára a társas életre, és közben pontosan leképezték a társadalom emeleteit.

A csúcson: a Nemzeti

A piramis tetején a Széchenyi alapította Nemzeti Casino állt, amely a századvégre az arisztokrácia zárt klubja lett, hétszáz körüli taglétszámmal. Aki nem született bele ebbe a világba, annak esélye sem igen volt bekerülni, ezért a városi középosztály és a polgárság sorra alapította meg a saját köreit.

Országos Kaszinó: az úri középosztály klubja

1882 decemberében pesti hivatalnokok, ügyvédek és birtokosok egyeztetni kezdtek egy új, szélesebb merítésű kaszinóról; az Országos Kaszinó 1883 januárjában alakult meg, első évének végére már hatszáznál több taggal. Az alapításban részt vett a fiatal pénzügyi szakember, Wekerle Sándor is, aki igazgatóként harmincnyolc éven át, haláláig irányította az egyesületet, közben pedig kétszer Magyarország miniszterelnöke lett. Emlékét a kaszinó 1933 és 1944 között évente serlegbeszéddel idézte fel.

Az Országos Kaszinó eleinte a Hungária Nagyszállóban, majd a Nemzeti Színház bérházában bérelt helyiségeket, végül saját palotát emeltetett: a Czigler Győző műegyetemi tanár tervezte székház 1896. január 1-jén nyílt meg a Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkán, az 1780 óta ott állt Arany Sas fogadó helyén. Taglétszáma az első világháború idejére kétezer fölé nőtt. Az épület ma is áll; sorsáról a budapesti kaszinóépületekről szóló írásunk számol be.

Lipótvárosi Casino: a pénzvilág köre

Szintén 1883-ban alakult meg a Lipótvárosi Casino, a nagyrészt zsidó nagypolgárság (bankárok, gyárosok, nagykereskedők) egyesülete, amelyet Falk Miksa publicista elnökölt tizennyolc éven át. A kör a század végére ezerháromszáznál több tagot számlált, és a Zrínyi utcában építtetett magának neobarokk palotát, a mai Duna Palotát. Hangversenyei és jótékonysági estjei a pesti társasági élet eseményei voltak. A kaszinóról és épületéről külön írás szól.

Körök minden emeleten

A három nagy mellett a kaszinóforma végigfutott a társadalmon. A kereskedők már 1831-ben megalapították a német nyelvű Merkantil Casinót, amelybe demonstratív gesztusként maga Széchenyi is belépett. A hadsereg tisztjei 1861-től a Károly-kaszárnyában tartottak fenn tiszti kaszinót, majd 1899-ben a Váci utca 38. alatt kaptak saját palotát, homlokzatán Kölcsey jelmondatával: „A haza minden előtt!” Működtek tisztviselői, postás-, kerületi és külvárosi kaszinók is, Kispesttől Terézvárosig.

Rövid, tanulságos epizód volt a Nő-kaszinó: 1900. január 1-jén nyílt meg az Országos Kaszinó épületében, és 1908-ban zárt be. A kaszinóvilág a hölgyek előtt lényegében zárva maradt, ahogy arról a kaszinói mindennapokról szóló írásunk is beszámol.

Találkozás helyett elkülönülés

Széchenyi eredeti gondolata az volt, hogy a kaszinó a különböző állapotú emberek találkozóhelye legyen. A századfordulós Budapest ennek épp az ellenkezőjét valósította meg: a kaszinók hálózata a társadalmi rétegek pontos térképét rajzolta ki, és a körök között gyakorlatilag nem volt átjárás. A korszak kutatói szerint éppen ez a rétegzettség teszi a pesti kaszinóvilágot a dualizmus kori társadalom egyik legjobban olvasható lenyomatává.