Vidéki kaszinók és polgári társaskörök

A minta terjed

A pesti kaszinóalapítás híre gyorsan járt: 1830 körül már több mint harminc hasonló egyesület működött az országban, 1848-ig pedig a kutatások szerint több száz kaszinó, olvasótársaság és egylet alakult a vármegyékben, mezővárosokban, sőt falvakban is. A vidéki alapítók többnyire a Nemzeti Casinót tekintették mintának, és sokszor annak alapszabályát vették át kisebb módosításokkal.

A cél mindenütt hasonló volt: legyen a városnak olyan helye, ahol újságot lehet olvasni, könyvhöz lehet jutni, és ahol a helyi társadalom (birtokosok, tisztviselők, kereskedők, orvosok, ügyvédek) rendszeresen találkozhat.

Szeged, az egyik úttörő

Szegeden már 1828 őszén bizottság szervezte az alapítást, és 1829. április 24-én megalakult a Palánki, később Szeged-Belvárosi Kaszinó. Első otthona egy bérelt polgárház volt a Ferenc-piacon, a mai Tisza Lajos körút táján; az induláshoz hatvanhét részvényes jegyzett tíz-tíz forintos részvényt. Az alapszabály a társaság célját így összegezte: „az olvasás mellett a kellemetes, hasznos és tanuságos szórakozás és társalkodás”.

A kör hamar kinőtte a kereteit: az 1830-as évek közepére mintegy százötven tagot számlált, könyvekre és lapokra jelentős összegeket költött, táncvigalmakat rendezett, és sorra indította útjára a városi kulturális kezdeményezéseket, köztük színjátszó társaságot és zeneegyletet. 1833 szeptemberében maga Széchenyi is meglátogatta a szegedi kaszinót, ahol lakomával és a haladást sürgető beszéddel fogadták. A minta a városon belül is terjedt: 1837-ben a Felsővároson, 1839-ben az Alsóvároson alakult saját kör.

Debrecen, Gyula és a többiek

A Debreceni Casino 1833. március 3-án alakult meg mintegy százötven taggal, és a cívisváros polgári életének egyik meghatározó intézménye lett. Gyulán 1841-ben jött létre kaszinó; a szabadságharc leverése után feloszlatták, de 1856-ban újjászervezték, jeleként annak, hogy az önkényuralom éveiben is igény volt a társas művelődés kereteire. A gyulai kör, ekkor már Békésvármegyei Kaszinó néven, 1906-ban saját székházat épített a Kossuth utcán: a Jánosi József mérnök tervezte épületben nagyterem, könyvtár, olvasó, társalgó, játékszoba és étterem kapott helyet, a kertben teke- és teniszpályával.

Hasonló történetek az ország szinte minden városából felidézhetők. A kaszinó a XIX. század második felére a vidéki városi lét alapfelszereléséhez tartozott, mint a gőzmalom vagy a takarékpénztár.

Nem csak úri körök

A „kaszinó” név nem járt társadalmi felső korláttal, lefelé is terjedt. A nagyobb településeken egymás mellett működött úri kaszinó, polgári kör, katolikus kör, iparoskör és olvasóegylet, mindegyik a maga közönségével. Munkahelyi kaszinók is alakultak: a Salgótarjáni Acélgyár tisztviselői 1888-ban hozták létre a maguk körét, amely az újságolvasás és a kártya mellett tornatermet, vívóklubot, tenisz- és tekepályát is fenntartott, könyvtára pedig az 1920-as évekre kétezer kötet fölé nőtt. Csütörtökönként „hölgynapokat” tartottak; a vidéki körök e tekintetben olykor rugalmasabbak voltak fővárosi mintáiknál.

Mi maradt mindebből?

A vidéki kaszinók többsége az 1940-es évek végéig működött, azután az egyesületekkel együtt felszámolták őket. Örökségük azonban ma is jelen van: székházaik közül sok áll még művelődési házként, színházként vagy étteremként, könyvállományaik töredékei közgyűjteményekbe kerültek, és a városi közösségi élet számos formája az egykori körök hagyományát folytatja anélkül, hogy tudna róla. Az épületekről az Épületek és helyszínek rovatban írunk részletesebben.