Történeti kaszinó és játékkaszinó: mi a különbség?

Két intézmény, egy szó

A magyar nyelvben a „kaszinó” szó két, egymástól gyökeresen különböző intézményt jelölt az elmúlt két évszázadban. Az egyik a XIX. században virágzó társas egyesület: tagok által fenntartott, önkormányzattal működő kör, amelynek célja a művelődés és a társas élet volt. A másik a mai értelemben vett játékkaszinó: vendégeket fogadó, engedélyhez kötött szerencsejáték-szolgáltatás. A kettő összemosása a magyar várostörténet egyik leggyakoribb félreértése.

A történeti kaszinó: egyesület

Az 1827 után elterjedt magyar kaszinók egyesületi formában működtek. Alapszabályuk volt, közgyűlésük, választott tisztikaruk és tagdíjból összeálló költségvetésük. A belépés nem jegyvásárlást jelentett, hanem felvételi eljárást: ajánlást, kifüggesztést, titkos szavazást. Aki bekerült, az nem vendég volt, hanem tulajdonostárs; a kör helyiségei, könyvtára, lapjai és rendezvényei közösen fenntartott javak voltak.

A cél sem a játék volt. Az alapítók a „közművelődést, közhasznú eszmecserét és kellemes társalgást” tűzték zászlajukra; a kaszinó a maga korában az újságolvasás, a nyilvános vita és a helyi kulturális kezdeményezések egyik legfontosabb intézménye volt, Pesttől a legkisebb vidéki városokig.

A játékkaszinó: szolgáltatás

A mai játékkaszinó ezzel szemben üzleti vállalkozás: belépő vendégeknek kínál szerencsejátékot, működése hatósági engedélyhez és szigorú állami szabályozáshoz kötött. Nincs tagsága, nincs közgyűlése; a látogatót nem választják, hanem kiszolgálják. Ez az intézménytípus a nemzetközi fürdő- és üdülőhelyi játékházak (Baden-Baden, Monte-Carlo) világából ered, és a magyar nyelvbe is ezen a nemzetközi jelentésen keresztül szivárgott be.

És a kártya a régi kaszinókban?

A határvonal élességén az sem változtat, hogy a régi kaszinókban is kártyáztak, olykor nagy tétekben. Az alapszabályok a hazárdjátékot jellemzően tiltották, a gyakorlat pedig e tilalom szélén egyensúlyozott: a kártya társasági szokás volt a tagok között, nem a nagyközönségnek nyújtott szolgáltatás. Amikor a játék túlnőtt a kereteken, abból botrány lett, nem üzletág; a korabeli sajtó tele volt kártyaügyekből fakadó becsületügyekkel. A különbségtétel tehát nem szépítés, hanem szerkezeti eltérés tagság és vendégkör, önigazgatás és szolgáltatás, művelődési cél és játéküzem között.

Hogyan csúszott át a jelentés?

A magyar egyesületi kaszinókat 1945 után felszámolták, és velük együtt a szó eredeti jelentése is kikopott a mindennapi nyelvből. Amikor évtizedekkel később a szerencsejáték intézményei újra megjelentek Magyarországon, a „kaszinó” szót már kizárólag ebben a nemzetközi értelemben használta mindenki. A szó tehát nem jelentést váltott, hanem gazdát: az egyik intézmény eltűnt alóla, a másik pedig örökölte. A jelentéstörténet részleteiről külön oldalon írunk.

Miért érdemes pontosnak lenni?

Mert a félreértés valódi örökséget takar el. Ha egy vidéki város főterén „egykori kaszinó” feliratú épületet látunk, az nem játékbarlang volt, hanem a helyi közélet központja, könyvtárral, olvasóteremmel, bálteremmel. Aki a régi értelmet ismeri, másképp olvassa a magyar városok tereit, épületneveit és forrásait. Ez az oldal ehhez a pontossághoz szeretne hozzájárulni.